18.12.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 391/21

—

meggyőződéssel vallja, hogy a part menti régiók alkalmazkodásának előmozdítása gazdasági és társadalmi szempontból egyaránt sürgető, többek között „a nem cselekvés” nagyobb költségeire való tekintettel, jóllehet az euróövezet néhány országa még mindig küzd az államadósság-válsággal; úgy véli, hogy a jövőbeli európai alkalmazkodási stratégiának olyan részletesnek kell lennie, hogy meg tudja ragadni a regionális különbségeket;

—

elismeri, hogy a tengerparti övezet integrált kezelése alapvetően fontos eszköz a part menti területeken alkalmazott szakpolitikák integrációjának előmozdításában, mindenekelőtt a még nem teljesen szabályozott kérdések – például az erózió, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, a környezetbarát infrastruktúrák – esetében; és ugyancsak fontos a helyi szereplők közötti regionális együttműködés ösztönzése szempontjából, amely többek között olyan kezdeményezések által jöhet létre, mint a földközi-tengeri medencében létrejött Szardíniai Charta;

—

hangsúlyozza, hogy az alkalmazkodás költségeinek és előnyeinek értékelésére alkalmas eszközök kidolgozása hatékonyan fellendítheti azokat a helyi és regionális politikai folyamatokat, amelyek a területi tervezés és beavatkozás alapjaiul szolgálhatnak, és kialakíthatja a leginkább költséghatékony stratégiák meghatározásához szükséges feltételeket;

—

ismételten rámutat, hogy az éghajlattal foglalkozó európai és nemzetközi tárgyalásokkal kapcsolatban célszerű lenne rendszeresen kikérni a véleményét, ezért azt szeretné, ha: i. bevonnák az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodással foglalkozó európai munkacsoportba, amely a tartós hátránnyal küzdő területekre összpontosít – e hátrányok között megnevezik az éghajlatváltozás hatásait is –, ezért a munkacsoport munkája érinti a part menti területeket, a szigeteket és a hegyvidéki régiókat is; ii. megfigyelői pozíciót biztosítanának számára az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodással foglalkozó bizottságban.

Főelőadó

Ugo CAPPELLACCI (IT/EPP), a szardíniai autonóm régió elnöke

Referenciaszöveg

A ciprusi elnökség felkérése

1.

kiemeli, hogy az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás és az alkalmazkodási lehetőségek felmérése (adaptation assessment)  (1)  (2) során mind a tervezés, mind a beavatkozás szintjén élni kell a helyi és regionális önkormányzatok proaktív részvételének lehetőségével. Ezért ismételten hangsúlyozza (3), hogy a területi önkormányzatokra alapvető szerep hárul az éghajlatváltozás hatásai elleni küzdelemben, nagyra értékeli, hogy e szerepet európai (4) és nemzetközi (5) szinten egyaránt felismerték, és kéri, hogy ez kifejezetten jelenjen meg az alkalmazkodást célzó jövőbeni európai stratégiában is;

2.

emlékeztet arra, hogy az éghajlatváltozás és annak következményei az Európai Unió helyi és regionális önkormányzatai előtt az elkövetkező években álló legfőbb kihívások között szerepelnek. Ezért a legelső prioritás az kell, hogy legyen, hogy megtegyük a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy amennyire lehet, korlátozzuk a globális átlaghőmérséklet emelkedését (mérséklés), ugyanakkor felkészüljünk a különböző szinteken az elkerülhetetlen változásokra (alkalmazkodás);

3.

egyetért a Rio+20 csúcsértekezlet következtetéseivel, miszerint az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás közvetlen és sürgős globális prioritás, valamint hogy a természeti katasztrófák kockázatának csökkentésére és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra irányuló stratégiát integráltabbá és összehangoltabbá kell tenni (6). Hangsúlyozza azonban, hogy ez a globális prioritásból fakadó kötelezettség helyi szinten a területi önkormányzatok azon felelősségeként jelenik meg, hogy a katasztrófákat, valamint a környezeti, gazdasági, társadalmi és az érintett lakosság kulturális identitását érő károkat kezeljék és megelőzzék;

4.

úgy véli, hogy a helyi szintű alkalmazkodást nem egy egyszeri lendületen alapuló, átmeneti válaszként kell felfogni, hanem különböző ösztönzők együttesén alapuló fokozatos és fenntartható átrendeződésnek. Ezért egyetért az Európai Bizottság 2014–2020 közötti időszakra vonatkozó jogalkotási javaslatával, amely szerint az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásnak a fenntartható fejlődés elveivel összhangban, valamint a környezetvédelemhez, az erőforrás-hatékonysághoz, az éghajlatváltozás mérsékléséhez, a katasztrófákkal szembeni tűrőképességhez, valamint a kockázatmegelőzéshez és -kezeléshez hasonlóan a partnerségi megállapodások és a Közösségi Stratégiai Keret öt Alapjához tartozó operatív programok alapvető részévé kell válnia (7);

5.

megjegyzi, hogy az éghajlatváltozás hatásai térben és időben különbözőképpen érvényesülnek, és az alkalmazkodás szempontjából az általános megoldások csak ritkán eredményesek. Ezért úgy véli, hogy a közös stratégiákat és a több tagállam számára elfogadható, „fájdalommentesen meghozható” – egyszerre közvetlen és közvetett eredményeket is hozó – intézkedéseket a helyi és regionális szinten, a beavatkozás típusának, mértékének (arányának) megfelelően elvégzett és az ár-érték arányt figyelembe vevő értékelésekből eredő stratégiákkal kell kiegészíteni;

6.

tudomásul veszi az éghajlatváltozás hatásaiból fakadó költségek jelentős mértékét, ugyanakkor megállapítja, hogy az 1998 és 2015 közötti időszakra a regionális önkormányzatok vállalták magukra az európai tengerpartok védelmét célzó kiadások kb. egyharmadát (8); ezenkívül ismételten kiemeli (9), hogy az alkalmazkodás finanszírozása továbbra is kritikus és alapvetően fontos tényező az intézkedések helyi szintű végrehajtása szempontjából;

7.

hangsúlyozza a gazdasági tevékenységek koncentrációja, az infrastruktúrák és a nagyvárosi területek által már most is különösen nagy terhelésnek kitett part menti régiók éghajlatváltozással szembeni sérülékenységét  (10). Az európai part menti területek 12 %-a – a partvonaltól számított 10 kilométeres sávot tekintve – a tengerszint feletti 5 méteres magasság alatt található, ezért rendkívüli mértékben ki van téve az áradásoknak, a partok 20 %-át pedig a becslések szerint évi 15 km2 talajveszteséget (11) okozó erózióból fakadó súlyos problémák terhelik; a part menti ökoszisztémák 2000–2006 közötti eltűnéséért leginkább (65 %-ban) felelős tényezőnek (12) magát az eróziót tartják, miközben egyes becslések szerint – az 1995. évi értékeket alapul véve – az Európai Unió vizes élőhelyeinek 35 %-a veszhet el 2100-ra (13);

8.

hangsúlyozza, hogy a különböző régiókban lényegesen eltérő hatások érzékelhetők. A Balti-tenger esetében a tenger élővilága érezheti meg leginkább a vízhőmérséklet várható emelkedését; az északi-tengeri régiók és az Atlanti-óceán mentén fekvő tengerparti régiók a tengerszint átlagos magasságának emelkedése miatt főként az áradásoknak vannak kitéve; a Földközi-tenger térségében az erózió és az édesvízkészletek csökkenésének veszélye fenyeget, mely utóbbi a talajrétegek közé szivárgó egyre több sós víz és az elhúzódó aszályok következménye. Az erózió a Fekete-tengernél is gondot jelent, a legkülső régiók pedig általában véve mindenféle hatásnak kiszolgáltatottak az áradástól az aszályig, valamint a ciklonokhoz hasonló szélsőséges időjárási eseményekig (14). Az éghajlatváltozás hatásai nemcsak a természeti rendszerek sérülékenységében és reagáló képességének mértékében különböznek, hanem az ember alkotta rendszerek struktúrái szerint is, például, hogy milyen mértékben szervezett az egészségügyi rendszer, vagy milyen mechanizmusok léteznek a természeti katasztrófák – például a szökőárak – hatásainak csökkentésére (vagy a korai előrejelzésre);

9.

hangsúlyozza, hogy európai uniós szintű problémáról van szó, hiszen 22 tagállamban összesen 447 part menti régió és 6 fő tengeri medence található. Az európai népesség 41 %-a él ezekben a régiókban, amely arány az uniós munkaképes lakosság 41 %-ának (15) felel meg. A part menti régiókkal rendelkező 22 ország bruttó hazai termékének (GDP) 35 %-a – vagyis 3,5 billió eurónak megfelelő érték – a parttól számított 50 km-en belüli sávban jön létre, a tengerpart vonalától számított 500 méteren belül található gazdasági javak értéke pedig 500–1 000 milliárd euró közé tehető (16). Mindez kiemeli a part menti régiók termelésben betöltött szerepének jelentőségét, valamint a fejlődés és a területi kohézió számára jelentkező gazdasági és társadalmi értékét, amelyet az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás során feltétlenül meg kell őrizni, vagy tovább kell erősíteni;

10.

ezért meggyőződéssel vallja, hogy a part menti régiók alkalmazkodásának előmozdítása gazdasági és társadalmi szempontból egyaránt sürgető, többek között „a nem cselekvés” nagyobb költségeire való tekintettel, jóllehet az euróövezet néhány országa még mindig küzd az államadósság-válsággal. Közelmúltban készült tanulmányok (17) szerint az 1995. évi védelmi szintet kiegészítő védelem hiánya a 2041–2070 közötti időszakban uniós szinten átlagosan évi 11,7 milliárd euró kárt fog okozni, míg a 2071–2100 közötti időszakban 17,4 milliárd eurót; a minden évben áradás veszélyének kitett lakosok száma ugyanezen időszakok alatt 40 000, illetve 80 000 fővel nőhet. Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás éves költségét azonban a 2041–2070 közötti időszakra csak 1 milliárd euró körülire, a 2071–2100 közötti időszakra pedig 0,7 milliárd euróra becsülik, ami alátámasztja, hogy az alkalmazkodás előnyei hosszú távon messze meghaladják a cselekvés hiányából fakadó költségeket. A Régiók Bizottsága ezenkívül megjegyzi, hogy ugyanezen kutatás szerint az alkalmazkodásra a part menti régiók társadalmi-gazdasági fejlődése, valamint a megvédendő eszközök és beruházások értékének növekedése miatt az éghajlatváltozástól függetlenül is szükség van;

11.

hangsúlyozza továbbá, hogy a károkra, illetve az alkalmazkodásra fordított kiadások nagysága GDP-jük arányában érzékelhetően eltér a különböző tagállamokban, és hogy sajátos földrajzi helyzetükből adódóan különösen a szigeteknek kell nagy összegeket fordítaniuk a területükön történő beavatkozásokra;

12.

kiemeli, hogy a part menti régiók fontos természetes élőhelyeknek adnak otthont, és hozzájárulnak a biológiai sokféleség  (18), a táj és az érzékeny ökoszisztémák – például a vizes élőhelyek – megőrzéséhez és az ökoszisztéma-szolgáltatások felhasználásához, amelyek megóvásától függ e régiók vonzereje, valamint gazdasági fenntarthatósága és kulturális identitása; megjegyzi továbbá, hogy a Natura 2000 hálózat a part menti (19) és tengeri területek jelentős részét védi;

13.

hangsúlyozza a part menti régiók alkalmazkodásának összetettségét és multidiszciplináris jellegét. Ezek a régiók valójában a szárazföldi rendszerek (nagyvárosi területek, ipar, mezőgazdaság, erdők, folyók) és a tengeri rendszerek (halászat, akvakultúra, kikötői tevékenységek, tengeri szállítás, idegenforgalom) találkozási pontjai; ezenkívül különböző – gyakran a kormányzás különböző szintjei között megosztott (20) – hatáskörökkel rendelkeznek (például az áradásveszély, az ivóvíz-szolgáltatás vagy a földhasználat terén);

14.

üdvözli az Európai Bizottságnak azt a szándékát, hogy meghatároz egy uniós szintű, integrált stratégiát, valamint az alkalmazkodás közös eszközeit, és meggyőződése, hogy az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás jelenlegi és jövőbeni európai megközelítése – az éghajlatváltozás hatásainak határokon átnyúló jellegére is tekintettel, a szubszidiaritás elvének tiszteletben tartása mellett – növelheti a tagállamok, illetve a területi önkormányzatok intézkedéseinek hozzáadott értékét;

15.

úgy véli azonban, hogy a jövőbeli európai alkalmazkodási stratégiának olyan részletesnek kell lennie, hogy meg tudja ragadni a regionális különbségeket a következők tekintetében: i. a hatás típusa; ii. a kockázat mértéke és a hosszú távú hatások; iii. a gazdasági feltételek (pl. veszélyeztetett eszközök és erőforrások); iv. a társadalmi szerkezet (pl. népsűrűség, az emberi rendszerek kapacitása); valamint v. a strukturális jelleg (pl. periférikus vagy hátrányos helyzet – például a part menti területek, a szigetek, a hegyvidéki régiók (21), valamint a legkülső régiók különösen nagyfokú kiszolgáltatottsága az éghajlatváltozás hatásaival szemben);

16.

megállapítja továbbá, hogy a jövőbeni stratégiában olyan alkalmazkodási intézkedéseket és finanszírozási eszközöket kellene meghatározni, amelyek kellően rugalmasan illeszkednek egyrészt a regionális eltérésekhez, másrészt az alkalmazkodás folyton változó folyamatához. Ezeket az intézkedéseket hozzá kell igazítani az éghajlatváltozás hatásainak enyhítését célzó beavatkozásokhoz, hogy elkerülhető legyen a hibás alkalmazkodás, amely az üvegházhatásúgáz-kibocsátás vagy a sérülékenység növekedését vonhatná maga után;

17.

úgy véli, hogy a part menti régiók alkalmazkodásának sajátosságai kapcsán az Európai Uniónak a következők érdekében tett kezdeményezésekre kell összpontosítania: i. határokon átnyúló jellegű hatások vagy intézkedések esetén a kormányzás különböző szintjeinek összehangolása és együttműködése; ii. képzés; iii. a hiányzó ismeretek pótlása, mivel a part menti területek dinamikái gyakran összetettek, ami multidiszciplináris megközelítést igényel; iv. ismeretterjesztés, a helyes gyakorlatok és a sikeres esetek megosztása; v. technikai és pénzügyi támogatás a helyi és regionális szintű, integrált alkalmazkodási stratégiák kidolgozásához és megvalósításához; vi. az alkalmazkodás innovatív technológiáinak kutatása és fejlesztése; vii. a makroregionális szintű alkalmazkodást célzó transznacionális együttműködési programok meghatározása és technikai-pénzügyi támogatása;

18.

úgy véli továbbá, hogy az átfedések elkerülése, a szinergiák erősítése, valamint a jobb megoldások és eszközök széles körben való elterjesztésének és alkalmazásának ösztönzése érdekében az Európai Bizottságnak meghatározó szerepet kell vállalnia az európai alapok által társfinanszírozott számos kutatási és befektetési projekt összehangolásában és értékelésében. Ennek során az Európai Bizottságnak gondoskodnia kellene a szomszédos államok, illetve a tengerparti régiók közös intézkedéseinek az összehangolásáról, valamint a közös kutatási és befektetési projektek végrehajtásáról;

19.

megismétli (22), hogy az európai politikák és különösen a környezetvédelmi intézkedések terén nagyobb mértékű következetességre van szükség; példaként említi, hogy az élőhelyvédelmi (92/43/EGK) és a madárvédelmi (79/409/EGK) irányelv végrehajtása veszélybe kerülhet az alkalmazkodási beavatkozások miatt, különösen, ha azok infrastrukturális jellegűek. Rámutat továbbá, hogy ebben a tekintetben fontos a hatékony és átlátható helyi egyeztetési mechanizmusok kidolgozása a helyreállítási beavatkozások és/vagy az alkalmazkodási beavatkozások következtében negatív hatásokat vagy károkat elszenvedő közösségi jelentőségű természeti területek kártalanítása érdekében;

20.

elismeri, hogy a tengerparti övezet integrált kezelése alapvetően fontos eszköz a part menti területeken alkalmazott szakpolitikák integrációjának előmozdításában, mindenekelőtt a még nem teljesen szabályozott kérdések – például az erózió, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, a környezetbarát infrastruktúrák – esetében; és ugyancsak fontos a helyi szereplők közötti regionális együttműködés ösztönzése szempontjából, amely többek között olyan kezdeményezések által jöhet létre, mint a földközi-tengeri medencében létrejött Szardíniai Charta  (23) . Ezért üdvözli a 2002. évi ajánlás felülvizsgálatát, amely figyelembe veszi a tengeri és a tengerparti területek kezelése érdekében az elmúlt években létrejött határozottabb politikai keretet (24). Ezt illetően a Régiók Bizottsága reméli, hogy ez a felülvizsgálat alkalmat teremt arra, hogy a tengerparti övezetek integrált kezelése (ICZM) kezdeményezés nagyobb hangsúlyt fektessen az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás folyamataira;

21.

üdvözli, hogy a tervek szerint a 2014–2020 közötti időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keret lényegesen nagyobb pénzügyi támogatást irányoz elő (az éghajlatváltozással kapcsolatos fellépésekre szánt összes kiadás legalább 20 %-át), ugyanakkor hangsúlyozza, hogy biztosítani kell a finanszírozási hatáskörök egyenlő és reális megosztását a kormányzás különböző szintjei között, figyelembe véve a területi közigazgatás jelenlegi gazdasági nehézségeit, valamint a komplementaritás és az addicionalitás elvét; továbbá arra is rámutat, hogy ösztönözni kell a lehetséges alternatív források meghatározását;

22.

ezzel kapcsolatban ismét azt javasolja (25), hogy az európai kibocsátás-kereskedelmi rendszerből származó bevételek egy részét bocsássák a helyi és regionális önkormányzatok rendelkezésére az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást (és a hatások enyhítését) célzó intézkedések végrehajtására; emellett reméli, hogy az Európai Bizottság kidolgozza arra vonatkozó ajánlását, miként lenne célszerű bevonni a magánszektort – és ezen belül a biztosítótársaságokat – a kockázatértékelésbe és -megosztásba, valamint a figyelemfelkelésre irányuló tevékenységekbe;

23.

hangsúlyozza, hogy az alkalmazkodás folyamatát nem szabad csupán a költségek szemszögéből vizsgálni, hanem mindenekelőtt azt is látni kell, milyen lehetőségeket és előnyöket kínál a cselekvés hiányával szemben; ezenkívül kitart azon véleménye (26) mellett, hogy ez a folyamat a regionális versenyképes és zöld gazdaság fejlesztésének egyik potenciális eszköze; mindazonáltal nyomatékosítja, hogy ennek előfeltétele az olyan helyi kormányzás, amely tudatában van az éghajlatváltozás veszélyeinek és hatásainak, hatásköre lehetővé teszi, hogy intézkedéseket fogadjon el, és képes arra, hogy helyi szinten integrálja a szakpolitikai intézkedéseket és a beavatkozásokat, valamint hogy hozzáférjen a finanszírozási lehetőségekhez;

24.

kiemeli néhány régiónak az éghajlatváltozás elleni küzdelemben betöltött aktív szerepét, ugyanakkor rámutat arra az általános veszélyre, hogy a probléma horderejéhez képest nem megfelelő a tudatosság szintje. Ezért fontosnak tartja olyan tájékoztató kampányok szervezését, amelyek bemutatják az éghajlatváltozás és az egyes területeken tapasztalt problémák – például a vízhiány, a hullámtér csökkenése, hőhullámok, áradások és földcsuszamlások – közötti ok-okozati összefüggéseket, emellett információt nyújtanak, konkrét példákat mutatnak be, vagy megismertetnek az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodáshoz, illetve a hatások csökkentéséhez rendelkezésre álló eszközök sikeres alkalmazásával (27);

25.

alapvetően fontosnak tartja az Európai Szociális Alap igénybevételét az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodáshoz szükséges képesség és rugalmasság területi szinten való létrehozására, az állami és a magánszektorban egyaránt. Például erősíteni kell a helyi kormányzást annak érdekében, hogy az alkalmazkodási stratégiákat integrálhassa a hatáskörébe eső ágazati szakpolitikákba, vagy hogy ösztönözhesse a megfelelő területi jogszabályok kidolgozását. Másfelől pedig a magánszektor tervezési és előállítási kompetenciáinak alkalmazkodniuk kell az integrált és multidiszciplináris intézkedésekből fakadó új szükségletekhez (28);

26.

felkéri az Európai Bizottságot, hogy többek között az egyes projektek tapasztalatai alapján finomítsa és fejlessze tovább a következőket: i. térképészeti eszközök különböző adatok és információk földrajzi alapon történő szolgáltatására, a helyi és regionális döntéshozatal támogatásához megfelelő léptékkel; ii. egy egyértelmű és közös referenciakeret a sérülékenység, a hatások és a kockázatok értékeléséhez; iii. irányelvek a part menti régiókban alkalmazott helyi alkalmazkodási stratégiák meghatározásához, amelyek figyelembe veszik a beavatkozások multidiszciplináris jellegének szükségességét és a többszintű kormányzás szempontjait e területeken;

27.

különösen célszerűnek tartja a sérülékenység part menti régiókra vonatkozó mutatóinak, valamint ezek alapján a sérülékenység elemzésére szolgáló eszközöknek a kidolgozását. Ezek a mutatók az események időbeliségére és az alkalmazkodási képességre vonatkozó előrejelzésekkel együtt elősegíthetik az adott terület beavatkozási prioritásainak azonosítását és meghatározását, lehetővé téve ezáltal, hogy oda csoportosítsák a forrásokat, ahol azokra nagyobb szükség van;

28.

üdvözli az információs platformok, például a CLIMATE-ADAPT létrejöttét, de hangsúlyozza, hogy ezek tartalmát – a közös környezeti információs rendszer (29) elveivel összhangban – például az információk megfelelő számú nyelvre történő lefordításával hozzáférhetőbbé kell tenni a végfelhasználók számára; célszerűnek tartja továbbá egy a helyi és regionális szintű alkalmazkodás finanszírozásával foglalkozó szekció, valamint egy beruházásokat nyilvántartó adatbázis kialakítását a platformon;

29.

megállapítja, hogy jobban ki kell aknázni a kutatást: jobban összhangba kell hozni a területi szakpolitika igényeivel, például az alkalmazkodási stratégiák és a helyi és regionális sajátosságok alapján történt tervezésnek köszönhetően költséghatékony intézkedések pontosításával; továbbá elő kell segíteni a tudomány, a politika, és amennyire lehetséges a civil társadalom közötti párbeszéd és/vagy partnerség mechanizmusainak létrehozását, vagy a meglévők hatékonnyá tételét, többek között az európai projektekben való közös részvétel révén;

30.

megismétli (30), hogy a part menti régiók számára alapvetően fontos az elfogadott intézkedések összehangolása, csakúgy, mint a szomszédos vagy a határokon átnyúló területeken jelentkező hatások értékelésére irányuló kutatások, annak érdekében, hogy a probléma ne kerülhessen át egyszerűen egyik területről a másikra. A szóban forgó intézkedések azonosítása során a részvételen alapuló megközelítés alkalmazása és a felmérésben részt vevő valamennyi szereplő bevonása elősegíthetné, hogy területi szempontból koherens beavatkozásokra kerüljön sor;

31.

úgy véli, hogy az alkalmazkodás költsége, valamint azon képesség hiánya, hogy felismerjék az alkalmazkodásban rejlő lehetőségeket és előnyöket, jelentős akadály a helyi stratégiák előkészítésekor és még jelentősebb a végrehajtásukkor. Ezért hangsúlyozza, hogy az alkalmazkodás költségeinek és előnyeinek értékelésére alkalmas eszközök kidolgozása hatékonyan fellendítheti azokat a helyi és regionális politikai folyamatokat, amelyek a területi tervezés és beavatkozás alapjaiul szolgálhatnak, és kialakíthatja a leginkább költséghatékony stratégiák meghatározásához szükséges feltételeket;

32.

határozottan úgy véli, hogy a helyi és regionális szinten elérhető pénzügyi források hiánya még a szükséges kapacitások, tudatosság és megfelelő tudományos támogatás esetén is akadályozza a hatékony fellépéseket; ezért szükségesnek tartja, hogy meghatározzák a területi beavatkozások közvetlen finanszírozásának módozatait, egyrészt partnerségi eszközök segítségével (mint a LIFE+ és a Horizont 2020 program), másrészt piaci eszközökkel (pl. fizetés az ökoszisztéma-szolgáltatásokért, vagy a kibocsátás-kereskedelmi rendszerből származó bevételek), valamint fiskális eszközökkel (ösztönzők);

33.

szükségesnek tartja az alkalmazkodási beavatkozások rugalmasabbá tételét, többek között visszafordítható stratégiák előnyben részesítésével, inkább „rugalmas”, mint „merev” jellegű intézkedések bevezetésével (például hatékonyabb riasztási rendszer, szemben másodlagos jelentőségű, nagy volumenű projektekkel), vagy a „zöld infrastruktúrák” kialakításának előmozdításával, amelynek célja a természetes élőhelyek helyreállítása az alkalmazkodás ökoszisztéma-alapú megközelítése alapján;

34.

ezzel kapcsolatban hangsúlyozza, hogy a tengerparti övezetek integrált kezelésére vonatkozó kezdeményezés (ICZM) a Barcelonai Egyezményhez csatolt, az ICZM-ről szóló Jegyzőkönyv 2011. márciusi hatálybalépését követően a földközi-tengeri térség tagállamaira nézve kötelezővé vált, és hogy ez a Jegyzőkönyv konkrét utalást tesz arra, hogy a part menti területek fenntartható fejlődésének biztosítása érdekében az ökoszisztéma-alapú megközelítés alkalmazására van szükség (31), ezenkívül megjegyzi, hogy az EU biológiai sokféleségről szóló stratégiája (32) szerint az éghajlatváltozás enyhítését és az ahhoz való alkalmazkodást elősegítő ökoszisztéma-alapú megközelítések költséghatékony alternatívákat kínálhatnak a technológiai megoldásokkal szemben, ezért érdeklődéssel várja a „zöld” infrastruktúrák jövőbeni európai stratégiájának a part menti régiók szintjén történő alkalmazkodási folyamathoz való hozzájárulását;

35.

felkéri az Európai Bizottságot, hogy tartson előzetes konzultációt a helyi és regionális önkormányzatok képviselői számára annak érdekében, hogy az európai alkalmazkodási stratégia megfeleljen az arányosság elvének, hogy a helyi szint kellő hangsúllyal és részletességgel jelenjen meg benne, szem előtt tartva mindenekelőtt a legkiszolgáltatottabb területeket, így a part menti területeket, a szigeteket és a hegyvidéki régiókat;

36.

úgy véli, hogy aktív szerepet játszhat az információs platformok, például a CLIMATE-ADAPT és az OURCOAST kialakításában, különösen abból a célból, hogy hozzájáruljon e platformok tartalmának a helyi és regionális igényekre és sajátosságokra való összpontosításához, növelve így az információk terjesztéséhez kapcsolódó előnyöket a helyi és regionális önkormányzatok számára;

37.

ismételten rámutat (33), hogy az éghajlattal foglalkozó európai és nemzetközi tárgyalásokkal kapcsolatban célszerű lenne rendszeresen kikérni a véleményét, ezért azt szeretné, ha: i. bevonnák az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodással foglalkozó európai munkacsoportba (34), amely a tartós hátránnyal küzdő területekre összpontosít – e hátrányok között megnevezik az éghajlatváltozás hatásait is –, ezért a munkacsoport munkája érinti a part menti területeket, a szigeteket és a hegyvidéki, valamint a legkülső régiókat is; ii. megfigyelői pozíciót biztosítanának számára az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodással foglalkozó bizottságban;

38.

meggyőződése, hogy nagyobb mértékű szolidaritásra és interakcióra van szükség a régiók között, hogy mind európai, mind nemzetközi szinten ki lehessen aknázni a helyi és regionális önkormányzatok által az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodással kapcsolatban felhalmozott ismereteket és tapasztalatokat. Ennélfogva üdvözli azokat a kezdeményezéseket, amelyek közös kötelezettségeket határoznak meg a helyi önkormányzatok számára (pl. a Durbani Éghajlat-változási Charta), amelyek előmozdítják az innovatív partnerségeket (pl. az éghajlatváltozás területi megközelítése (35)), valamint azokat, amelyek célja a megosztást, az együttműködést és a környezetbarát technológiák egymás közötti cseréjét segítő hálózat kialakítása (pl. a Climate Technology Centre and Network  (36).